Egyszer, amikor nagyjából 14 éves voltam, azt gondoltam, hogy teljesen összetört a szívem. Nagyon szerencsétlen voltam akkoriban - még jobban, mint most, és nagyon nehezen tudam kifejezni magam. De nagyjából ekkor kerültem közel Cole-hoz. Beleszerettem. A gyomromban egyből pillangók repkedtek amikor megjelent, a mellkasomban még rosszabb let a szorítás, amikor elmosolyodott, és akárhányszor ott volt, mindig hülye vigyor volt a képemen. Nagyon kedveltem, és ő is engem, de sajnos, csak a haverja voltam. A kis "Anna-banana". A barátja. Általában együtt ebédeltünk, de azon a bizonyos napon nem láttam sehol. Pár perccel később, egy csinos szőke lány derekát karolva jelent meg, akinek hatalmas mellei, és széles vigyora volt. Teljesen letörtem. Nem tudtam enni, éjszakákon át nem aludtam; biztos voltam benne, hogy lassan, fájdalmasan, haldoklom. Összetört a szívem.

Akkor éreztem utoljára azt a nyomasztó remegést a mellkasomban, vagy azt a szörnyű, beteg érzést a gyomromban. Akkor volt utoljára, hogy a fejemben más sem járt, csak hogy mi lenne ha... Az volt az utolsó alkalom.

Egészen eddig.

Bill hatalmas kanapéjának párnái között ültem, merev tartással. Néztem, ahogy Bill kijön a konyhából, egy doboz forró pizzával és egy DVD-vel a kezében, de az agyam máshol járt. Betegnek éreztem magam - úgy éreztem... Istenem, nem is tudom hogy éreztem. Tudtam, hogy Paige otthon épp a szőke tincseit göndöríti, és nagy adag csillogó szemfestéket ken magára, gyümölcsös szájfénnyel, és parfümmel fújja a nyakát. Tudtam, hogy valami apró, tapadós ruhát húz fel, ami mélyen ki van vágva elől, hogy Tom jól be tudjon látni. Hogy Tom tudja mit fog megkapni később. És amikor fél órával ezelőtt Tom elment, és a barna szemeivel mindenhova nézett engem leszámítva, ott teljesen ki voltam ütve. Sötét farmert és szürke pulóvert viselt, kendő helyett pedig egy szimpla fekete sapkával rejtette el a hajfonatait. A rohadt parfümjének az illata még jóval az után is a levegőben volt, hogy elment.

Hányni akartam tőle.

Próbáltam elterelni a figyelmem valamire - bármire, csak hogy ne a lakótársam és Tom undorító kis randijára gondoljak.

Körbenéztem Bill lakásában, és szinte teljesen ugyanolyan volt, mint Tomé - leszámítva, hogy Bill sokkal rendetlenebb volt. Ruhák voltak szétdobálva, megbontott Skittles zacskók hevertek szaaszét a pulton. Azzal is megpróbáltam lekötni magam, hogy Bill megjelenését tanulmányoztam. Még mindig abban a virító kék nadrágban volt, és a fekete pulcsiban. A haja ki volt engedve a vállára, egy kicsit kócos is volt, de a legészrevehetőbb különbség a smink hiánya volt az éles vonásain. Se szemceruza, se füstös szemfesték, és nem tudtam nem észrevenni, hogy jól nézett ki - ha nem jobban - a kozmetikumok nélkül.

Észrevette, hogy bámulom, és a szemeit forgatva ült le mellém.
- Ne nézz így rám. - sóhajtott. - Én is ember vagyok.
- Kérlek. - nyögtem fel, amíg ő mosolyogva rakta le a pizzás dobozt az asztalra. - Még ha akarnál se tudnál rosszul kinézni.
Felsóhajtott, és hátradőlt, egy doboz kólával az egyik kezében. A szépen manikűrözött ujjával kinyitotta a tetejét, ettől pedig sziszegő hang jött ki a nyílásból.
- Szörnyen nézek ki, és kész. - mondta, majd a pizzára mutatott. - Szolgáld csak ki magad. Bocs ha nem szereted az extrasajtosat, de az Tom kedvence.
Elsötétült a tekintete, nekem pedig összeszorult a mellkasom.
- Nem gond. - mondtam egy halvány mosollyal kísérve, és egy szeletért nyúltam. - Nekem minden pizza jó pizza.
Bill sóhajtott, majd engem utánozva ő is kivett egy szeletet. A távirányítóért nyúlt, bekapcsolta a tévét, majd meg is jelent hamarosan a DVD nyitó menüje. Sóhajtva ment a lejátszásra, és hülye képet vágott, amikor a megjelent a stáblista.
- Hát, örülök, hogy a pizza legalább jó, mert ez a film kibaszott nevetséges.
- Láttad már? - pillantottam rá.
Bólintott, ahogy nagyot harapott a pizzába.
- Igen. - mondta a rágások között. - Tom egyik kedvence, már vagy százszor láttuk.
- Olyan filmeket is szoktatok nézni, amiket te szeretsz?
- Oh, igen. - felelte Bill, és nagyot kortyolt a kólájából. Lerakta a dobozt, aztán elmosolyodott. - Sosem fogja bevallani, hogy tetszett neki a "Szerelmünk lapjai".
Hitetlenkedve nevettem a pizzával a számban, Gyorsan le is nyeltem, nehogy belefulladjak.
- Komolyan? - kérdeztem csodálkozva. - Tom szereti azt a filmet?
Bill elvigyorodott, és felém pillantott.
- Normál esetben azt mondanám, hogy tartsd titokban... - mondta, majd ismét megkeményedett a tekintete. - De a körülményeket nézve, most azt mondom, hogy az a gyökér megérdemli.
Ügyetlenül haraptam az ajkamba.
- Én... - próbáltam a fejemben kétségbeesetten összerakni egy mondatot. - ... sajnálom, Bill. - mondtam végül. - Elég szemét húzás volt tőle.
- Nem viccelek... el sem tudom hinni. - nagyot nyelt, a fejét csóválva. - Nem is a hülye filmről meg a pizzáról van szó, ez... ez több annál, érted? Ez a mi ügyünk... ez... ez.... rólunk szól.
- Közel álltok egymáshoz. - mondtam halkon.
- Nagy púp a hátamon. - nevetett. - De a legjobb barátom, és... a másik felem. Van köztünk valami, ami, nem is tudom... más embereknek nehéz megérteni, azt hiszem.
- Nem; értem. - mondtam lágyan, és elmosolyodtam. - Ikrek vagytok, ez érthető.
Kíváncsian nézett rám.
- Neked vannak testvéreid?
Lehajtottam a fejem, az állkapcsom egy kicsit megfeszült.
- Igen.
Amikor csendben volt, sejtettem, hogy azt várja, hogy folytassam. Habozva, de tovább mondtam.
- Egy nővérem és egy bátyám.
- Ah. - bólintott. - Sokkal idősebbek?
- Nem, nem sokkal.
Bill bólintott, és az ajkait rágta. Végül felnézett rám, és feltette a kérdést, amiért magamban másodpercek óta könyörögtem, hogy ne tegye.
- Közel álltok egymáshoz?
Basszus.
- ...nem.
A homlokát ráncolta, egyértelműen csalódott arckifejezéssel.
- Az nem jó. - mondta őszintén. - Nem is tudom mit csinálnék, ha nem lenne Tom.

Elmosolyodtam. Egyértelmű volt, hogy Bill azért beszélt így Tomról, hogy emlékeztesse magát, hogy annak ellenére, hogy milyen seggfejként viselkedett, még mindig a testvére, a legjobb barátja. És valahogy jó is volt hallani valamit Tomról, ami bebizonyította, hogy nem mindig olyan szívtelen bunkó. Az is hihetetlen erővel töltött fel, hogy egy olyan ember mellett ültem, akinek ilyen erős érzései voltak valaki iránt. Szinte szürreális élmény volt, és segített lenyugtatni a fájdalmat, amit a bordáim mögött éreztem.

- Mióta élsz New Yorkban? - kérdezte egy falat pizzával a szájában. A film mögöttünk ment, robbanásokkal és fegyverek hangjával betöltve a lakást. Egyértelmű volt, hogy egyikünket sem érdekelte, de nem zavart. Valahogy jó volt megismerni az "édesebb Tomot". Tudtam, hogy a Tom, akit én ismerek, nem pazarolná arra az idejét, hogy meg akarjon ismerni, vagy az életem. Üdítő változás volt.
- Nem régóta. - vontam vállat. - Egyetem miatt költöztem ide pár éve.
- Egyetem? Mit tanulsz?
- Én... - haboztam egy pillanatra. Az arcom elvörösödött, a tekintetem a padlóra vándorolt. - Angol szakon vagyok. - motyogtam végül.
- Angol? - ismételte meg, felvonva a sötét szemöldökét. Elmosolyodott, és játékosan megütötte a karom. - Hol voltál akkor, amikor pár éve tanultam?
Amikor nem válaszoltam, és alig bírtam magamra erőltetni egy mosolyt, az ő vigyora is eltűnt. 
- Mi az? Nem szereted?
- De, imádom. - válaszoltam gyorsan. - Imádok írni... és olvasni is. Én csak... szeretem...
- De?
Az ajkamba haraptam, és bűntudat áradt szét bennem egy pillanat alatt.
- A családom nem pont ezt az utat akarta nekem.
Bill felhorkant, és a szemeit forgatta. Az egész testével szembe fordult velem.
- Várj egy pillanatot! Hé, hé, nézz rám!
Engedelmeskedtem, és a kedves tekintetével találkoztam, ahogy intenzíven nézzett engem. A keze az alkaromon volt. Sokkal lágyabb volt az érintése, mint a testvérének.
- Szeretsz írni, ugye? Akkor kibaszottul csináld. Szard le a családod, főleg akkor, ha megpróbálják megmondani mit csinálj az életeddel. - elmosolyodott, olyan édesen, hogy nem bírtam megállni, hogy ne csináljam én is. - Csináld, amit szeretsz.
Annyira el voltam ragadtatva Bill bátorító szavaitól, hogy egy pillanatig meg sem tudtam szólalni. Hogy lehetséges, hogy ez a fiú - aki egyébként ilyen furán öltözködik, és még sminkeli is magát - ilyen megértő, édes, és kedves egyszerre?
- Bill... - mondtam végül, megfogva a kezét. - Köszönöm.
Elvigyorodott, és megsimogtta a karom, amin még mindig ott volt a keze, majd visszafordult az eredeti pozíciójába. Érdeklődve néztem, ahogy beleharap a pizzájába, és egy korty kólával leöblíti.

- És te mit szeretsz? - kérdeztem kíváncsian.
Egy pillanatig sem gondolkozott.
- A zenét.
- Zenét? Tényleg? - kérdeztem meglepedten.
Bólintott, és hatalmasat harapott a kajába. Miután lenyelte, megtörölte a száját a kezével, majd rám nézett.
- Igen, Tom és én is.
Felnevettem.
- Szóval nem hazudott, amikor azt mondta gitározik.
Bill elmosolyodott, és bólintott.
- Igen, nem vert át.
- Te min játszol?
- Semmin. Éneklek.
- Wow. - csodálkoztam. - Az nagyon jó.
- A két legjobb barátunk is benne van. - folytatta kajával a szájában. - Basszusgitárral és dobokkal.
- Szóval van egy bandátok?
A szemembe nézett.
- Ezt sejthetted volna.
- Tök jó! - vigyorogtam, belesüppedve a kanapé párnáiba. Felemeltem a fejem, és ránéztem. - És milyen típusú banda vagytok? Amelyik esküvőkön játszik, vagy amelyik kávézókban, esetleg lecsúszott kis bárokban?
A rágása azonnal megállt, és az eddigi mosolya is eltűnt. Tudtam, hogy valamit nagyon elcsesztem azzal a nagy, ostoba számmal. Elvörösödtem, és szégyellve magamat próbáltam kihúzni magam valahogy a kényelmetlen helyzetből.
- Istenem, ez... ez bunkó volt, sajnálom, olyan idióta vagyok, annyira sajnálom...
- Nem, nem. - nyúlt felém Bill, bátorítóan megsimogatva a lábam. Rám mosolygott, ettől egy pillanatra kevésbé éreztem magam hülyének. - Nem arról van szó, csak úgy gondoltam, hogy ezt Tom akarná elmondani.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, persze csak magamban. Nem volt dühös. Kibaszott idióta voltam. Hála az égnek.
- Nem hiszem. - sóhajtottam, a tévére, de nem a filmet nézve. - Elég zárkózott.
- Kérlek, látom hogy viselkedik veled.

Mi?

- Mi... te, mi?
A szemeit forgatta, és nagyot sóhajtott. Hátra hajtotta a fejét.
- A testvére vagyok, látok dolgokat. - mondta, majd megnyalta a száját, a kezét pedig a hasára rakta. - Nem olyan nagy seggfej körülötted.

Mi?

- Nem értelek... - mondtam lassan, óvatosan ráemelve a tekintetem.
- Hát, - köszörülte meg a torkát. - Másképp fogalmazok. Meglepődtem, hogy Tom egyáltalán elment ma azzal a csajjal.
Összevontam a szemöldököm.
- Miért?
- Már majdnem két hete nem hozott haza senkit. - mondta álmosan kehunyva a szemeit. - Senkit. Még csak szexelni sem, de pláne nem randira.
Nagyot nyeltem, ahogy a pulzusom ugrásszerűen megnőtt bennem. A tüdőm keményen küzdött minden egyes lélegzetemmel, és úgy éreztem, hogy a szívem bármelyik pillanatban megállhat a mellkasomban. Nagyokat pislogtam, a félig már alvó Billre nézve.
- Oké...
Egy nagyon halvány mosolyra húzódott a szája, és nagyot sóhajtott.
- Két hete. - ismételte meg. - Nagyjából amióta elkezdett rólad beszélni.
Elkerekedtek a szemeim.

Oh, te jó ég.

A torkom azonnal kiszáradt. Magamban azt hajtogattam, hogy hazudik, hazudik, kibaszottul nem lehetséges.

De tudtam, hogy nem hazudik. Legjobb barátok voltak, ikrek voltak - mindent elmondtak egymásnak.

Megnyaltam a szám, felkészülve valami válaszra, de Bill megelőzött egy lágy sóhajjal.
- Fáradt vagyok. - motyogta, az egyik karját végignyújtva a kanapén. - Gyere ide.
Egy pillanatig hezitáltam, hogy engedelmeskedjek-e, de pár másodperc múlva már ott találtam magam mellette, a fejemet a vállára döntve. Pillanatokon belül szuszogást hallottam, a rózsaszín ajkai pedig tátva voltak. Aludt.

Semmi romantikus nem volt abban, ahogy Billhez bújtam. Olyan volt, mint a legjobb barátom, amim sosem volt - Victort leszámítva, természetesen. Olyan kedves és megbízható volt, és jól lehetett vele beszélgetni; szinte egy testvérre emlékeztetett. Ennek ellenére, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen különbségek vannak közte és a testvére között. Teljesen más volt az illata is - lágyabb, édesebb. Tom illata éles volt, fűszeres, férfias. Szinte beleszédültem...

Majdnem hangosan nyögtem fel, és le akartam ütni magam, amikor tudatosult bennem, hogy még most is Tom illatára gondoltam. Főleg, mert csak idő kérdése, és valószínűleg Paige is meg fogja ismerni azt az illatot a rózsaszín ágyneműi között, a szobájában. A száraz gombóc megjelent a torkomban, ezért valami kis megnyugvásért közelebb húzódtam Billhez, az agyamnak pedig könyörögtem, hogy felejtse el ezeket az undorító gondolatokat. A tévét néztem egy darabig, majd ásítottam, felkészülve az elalvásra.

Nem sokkal később álomba is merültem, Tom szaros akciófilmjének hangjaira.

- Ébresztő!

Felnyögtem, a fejemet az alatta lévő kemény felszínhez nyomva.

- Ébresztő!

Az alattam lévő felszín mocorogni kezdett, és hozzám hasonló nyögések távoztak belőle. Közelebb húztam, nem figyelve az egyre hangosabb hangot.

- Bassza meg, keljetek már fel!

Majdnem felugrottam a hangerő miatt. Nagyokat pislogtam a tompán bevilágított szobában. Zavartan oldalra néztem, és Billt pillantottam meg, ahogy a szemeit dörzsölte, és nagyot ásított. Megrázkódott, mély levegőt vett, és félig ülő pozícióba emelkedett.
- Mi a fasz bajod van, Tom? - morogta.

Tovább pislogtam, lassan ki is tisztult tőle a látásom. Tom Kaulitz alakja jelent meg előttem. A kanapé mellett állt, melegítőben és pulcsiban, dühös arckifejezéssel. A tekintetünk találkozott, kiégetve az enyémet, majd újra a testvérére nézett. Bill még mindig csak morgott, csukott szemmel, tátott szájjal távoztak belőle a fáradtság hangjai. Tom felsóhajtott, és előrenyúlt, megütve a tarkóját.

- Azt mondtam felkelni. - mondta karba tett kézzel. Megint egymás szemébe néztünk, képtelen voltam olvasni a tekintetében.
- Most már lemászhatsz róla. - szólt rám, Bill felé biccentve, aki lassan kezdett életre kelni.
- Menj a picsába Tom. - morogta Bill rekedtes, tipikus felkelés utáni hangon, és kinyújtotta a karjait. - Így kényelmes.
Tom felhorkant, továbbra is sötét és dühös arckifejezéssel.
- Nem tudtam, hogy ottalvós buli lesz. Milyen kibaszott édes.
Bill hangosan ásított.
- Nem állt szándékomban olyan későn hazaengedni, te retardált.
- Kibaszottul nem érdekel. - csattant fel Tom, Billre, aztán rám bámulva. - Már majdnem 2 óra van, nem kéne menned, Anna?

Visszabámultam rá, érezve, ahogy az az ismerős gyűlölet ismét forrni kezd bennem. Hogyan meri...? Most komolyan mondta ezt? Szerencsére, Bill közbevágott, mielőtt támadhattam volna.

- Mi a picsa van veled? - nevetett fel hangosan. - Tegnap éjjel amúgy is összeszedtél egyet, nem? Ha már itt tartunk... hol van a kis hercegnő, he? - nézett át a kanapé felett, az ajtóra, ami elválasztotta Tom lakását az övétől.
- Visszahozhatod, nem harapok annyira-
- Bill! - dőlt felé Tom, fenyegető nézéssel.
- Mondd meg neki, hogy nem fogom elítélni. - mosolygott Bill gonoszan. - Nem fogok semmi megjegyzést tenni a fehér foltokra a mellkasán, vagy a félrecsúszott szoknyájára-
- Oh, menj a picsába! - ugatott rá Tom. - Még csak nincs is itt, seggfej!
A szoba elcsendesült. Billel egymásra néztünk, mindketten meglepetten Tom elhangzott szavaitől. Bill összevonta a szemöldökét, és felnézett Tomra.
- Hogy a fenébe érted, hogy nincs itt?
Tom előre hajolt, Bill szemeibe nézve.
- Dadogtam? - szisszent fel. - Azt mondtam nincs itt. Ennyire nehéz felfogni?
Bill még mindig a gondolataiba mélyedve bámult ki a fejéből.
- Korán elment?
Tom egy pillanatra rám nézett. A szívem olyan hangosan dobogott a mellkasomban, hogy magamban azért kezdtem imádkozni, hogy a fiúk ne hallják.
- Nem. - válaszolt halkan. - Nem is volt itt.
Kiszáradt a szám.

Paige nem jött vele haza?

A tekintetemmel könyörögtem, hogy nézzen rám, de most bezzeg, az a hülye jóképű pofája nem fordult felém. Remegve álltam lábra, ezzel mindkettejük figyelmét magamra vonva. Megköszörültem a torkom, kisimítottam a ruhám, és a padlón végignéztem a cipőm után kutatva.

- Mennem kéne. - jelentettem be csendben. Tom nem meglepő módon nem reagált. Billre mosolyogtam.
- Köszönöm az estét.
- Máris mész? - pislogott zavartan.
Erőltetetten köhögni kezdtem.
- Egyetemre van némi elintéznivalóm.
- Hát rendben. - állt fel mosolyogva. - Kikísérlek.
Tom élesen, cinikusan felnevetett.
- Milyen drága. - kiáltott fel. - Hagyjalak kettesben titeket?
Bill durván arrébb lökte a testvérét, és szúrósan nézett rá, amíg Tom emiatt duzzogott.
- Ne is figyelj rá. - mosolygott rám.
Ekkor Tom lökött minket arrébb. De amikor a mi vállunkért össze, megállt egy pillanatra. Felém fordította a fejét, és rám nézett, viharos tekintettel. Nem kaptam levegőt. Egy pillanat múlva már el is kapta a tekintetét, és tovább indult a saját lakásának ajtaja felé. Kinyitotta, majd nagy csattanással bezárta maga mögött, egy szó nélkül.

Bill felsóhajtott, ahogy álmosan a bejárati ajtó felé ment.
- Elviselhetetlen. - morogta, a homlokát dörzsölve. - Biztos nem akarsz enni, vagy valami? Van gyümölcslé, asszem... gofri, müzli... ilyesmik-
- Nem, köszönöm. - nevettem, feltartva a kezemet. - Bár lehetne, de ahogy mondtam, tényleg mennem kéne.
- Oké. - mosolygott, majd átölelt, barátian. - Majd találkozunk, ugye?
- Természetesen! - vigyorogtam, amíg kinyitotta nekem az ajtót.

Ahogy elindultam a folyosón, megálltam Tom ajtaja előtt. Elgondolkoztam, hogy bekopogjak-e, de amikor eszembe jutott hogy nézett rám pár perccel korábban, úgy döntöttem, hogy az elég bizonyíték arra, hogy jelenleg semmit nem akar velem kezdeni. Emellett pedig - haza kellett mennem, hogy kiderítsem mi a szar történt Paige-el.

Amikor hazaértem, Paige a szobájában volt. Először nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán otthon van, de az ajtaja mögül jövő szipogások egyértelmű jelei voltak, hogy odabent van. Megálltam, felsóhajtottam, a szemeim forgattam, és kopogtam. Valamit visított, ami úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy "gyere", ezért lassan kinyitottam az ajtót. Hanyatt fekve terült el az ágyon. Ha azt mondanám, hogy szét volt csúszva, akkor még nagyon finoman fogalmaznék.

- Paige...? - szólítottam meg halkan, a szemöldököm ráncolva, amint végigmértem a megjelenését. Még mindig abban a rózsaszín, tapadós ruhában volt, amit tegnap este elképzeltem hozzá, aminek a V-alakú dekoltázsa több, mint csalogató volt. A lábai lelógtak az ágyról, a karjait a feje vetette szét a párnák között. A szőke haja össze volt kócolva, és az enyémhez hasonlóan volt hanyagul felkötve. És akkor ott volt az arca. A sötét smink végigfolyt a könnyeitől, a rúzsa pedig szinte már obszcén módon volt elkenődve a szájától.

- Ha érdekel miért ilyen a szám, akkor nem csóktól. - mondta remegő hanggal, szipogások közepette. - Én töröltem le azt a szart, amikor rájöttem, hogy semmi értelme.
Ismét felsóhajtottam, valójában a megkönnyebbüléstől. Nem ment jól. Tom és Paige randija nem ment jól. De még mindig kíváncsi voltam, ezért helyet foglaltam az ágya mellett lévő széken.
- Mi történt?
Remegve vette a levegőt, de nagyokat nyelt, és végül belekezdett.
- Elvitt vacsorázni. - szipogta. - Jó... jó volt... d-de...
Lehunyta a szemeit, és újabb könnycsepp gördült végig az arcán.
- Nem... nem is figyelt rám.
A homlokom ráncoltam.
- Nem figyelt rád?
- Igen! - kiáltott rám dühösen, a kezeivel eltakarva az arcát. - Kibaszottul nem tudom! Egyszerűen... rá se nézett a... mellkasomra... és... és nem nézett... a szemembe...

Ismét a szemeim forgattam.
Szegény Paige, mondtam magamban. Nem nézte a melleidet. Szegény Paige.

- Az... fura. - válaszoltam végül óvatosan. A mellkasom megint összeszűkült. Vajon ma reggel ezért viselkedett olyan furcsán Tom? Nem volt sok időm sokat agyalni ezen, a mellettem lévő lány ugyanis ismét szipogni kezdett.
- És akkor... - sírt a kezeibe, ami el is nyelte a hangját. - És akkor, amikor eljöttünk, azt gondolnád megcsókolt, zgye? - kiáltott fel, a levegőbe dobva a kezeit, majd magára mutatott. - Úgy értem, nézz csak rám!

Köhögni kezdtem. Mi a francot lehet erre mondani? Ötletem sem volt, hogy Tom miért nem csókolta meg. Ötletem sem volt, hogy miért nem dugott meg egy lányt se, amióta találkoztunk; se arról, hogy miért volt dühös, amiért reggel a testvére mellett feküdtem. Belefájdult a fejem a nevetséges gondolat- és érzelemviharba, amit ez a férfi váltott ki belőlem. Gyűlölte, de nem, és nem tudtam mi a szart csináljak-

- Istenem, és akkor!

Nagyszerű.

- És akkor elhatároztam, hogy én kezdeményezek! - sírta, a kezeit a levegőben legyezve. - Odahajoltam, hogy megcsókoljam, és visszautasított!

A szemeim elkerekedtek. Mi a fasz?!

- Tudod... tudod mit mondott, Anna? - kérdezte, majd kifújta az orrát egy zsebkendőbe amit az éjjeli szekrényéről szedett elő. Megfagyva ültem ott. Képtelen voltam felfogni, hogy mi történik.
- Azt mondta... azt mondta, hogy nem tudja ezt csinálni. Mi a szart jelent ez?!

Kiszáradt a torkom, alig bírtam nyelni. Tom Kaulitz visszautasította a szívdöglesztően dögös szobatársam. A szobatársam, akinek hosszú, ragyogó szőke haja van, és nagy mellei, és tökéletes teste. Mi a fene folyik itt?

- Én...

- Ne! - szólt rám dühösen, átlendítve a lábait az ágy fölött. Az orrát dörzsölte egy zsebkendővel, és visszapislogta a könnyeit. - Most semmit nem akarok hallani. - nyelt nagyot, az ölét bámulva, majd engem. - Este találkozni fogok Lukasszal.
- Mit fogsz csinálni? - kaptam a számhoz. - Paige, azt hittem már hónapokkal ezelőtt végeztél vele...
- De neki legalább kellek! - kiáltott fel. - Meg fogom mutatni annak a gyökér külföldinek, hogy milyen kibaszott idióta volt, amiért visszautasított, engem.
- Paige, - kezdtem óvatosan. - Lukas kihasznált. Megcsalt. Miért mennél vissza hozzá?
- Foglalkozz a saját dolgoddal, Anna. - csattant fel. Felállt, és a táskájáért nyúlt. - Ne próbálj olyan fennkölt lenni. Az erkölcseid már elöregedtek, és unom már, hogy megpróbálod rámerőltetni!
Még egyszer kifújta az orrát, majd a vállára vette a táskáját.
- Így mész? - néztem rá félénken. Jeges tekintettel nézett vissza rám.
- Igen, így megyek. - szisszent fel. - Még így is jobban nézek ki nálad.

Teljesen le voltam döbbenve.

Paige hátat fordított, és még csak egy szóra sem méltatva, ott hagyott a szobában. Egy pillanattal később hallottam a bejárati ajtó csattanását is. Annak ellenére, hogy egy vérszomjas Barbie baba sértett épp meg (már ha szabad így fogalmaznom), csendben ültem a széken, szinte békésen. Kibaszottul össze voltam zavarodva, természetesen, Tom furcsa és kiszámíthatatlan viselkedésével, de ahhoz képest nyugodt voltam.

A nyugodt gondolataimat csak a telefon csörgése zavarta meg.

A homlokom ráncolva néztem a képernyőt. Habozva, de végül a fülemhez emeltem.

- Nate?
 

El voltam ájulva. Hihetetlenül el voltam ájulva, mert Nate tényleg felhívott, és randira hívott. Bizonytalan voltam, amikor félénken megkérdezte lenne-e kedvem egy közeli étteremben vacsorázni vele, de pár másodperc gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a lelkemnek talán pont egy randira van szüksége.

Ezért hát olyasmit csináltam, amire már azóta nem szántam időt, amióta Cole-lal szakítottunk. Hosszú, forró fürdőt vettem, illatos tusfürdővel; normálisan leborotváltam a lábam, és még édes illatú testápolóval is végigkentem magam. Hajbalzsamot is használtam, és ahelyett, hogy csak hanyagul felkötöttem volna, hajszárítóval, majd hajvasalóval kiegyenesítettem a hosszú hajamat. És hosszú idő után először, arra is áldoztam időt, hogy kisminkeljem magam. Rendesen. Nem csak ajakbalzsammal meg szempillaspirállal. Kihúztam a szemeimet, használtam szemfestéket, és még szájfényt is az ajkaimra. A tükör előtt állva elmosolyodtam, és tudtam, Bill büszke lenne rám.

Ahogy azon gondolkoztam, hogy szoknyát húzzak-e fel egy szép blúzzal, vagy maradjak nadrágnál, esetleg isten bocsássa meg, egybe ruhát vegyek fel; hallottam, hogy valaki kopog a szobám ajtaján. Felkaptam a fejem, és egyből arra gondoltam, hogy vajon Paige miért jöhetett vissza, miután olyan szörnyen viselkedett alig pár órája, de végül mondtam neki, hogy bejöhet.

Az ajtó kinyílt, az állam pedig leesett. Paige nem volt 180 centi magas, nem, és egészen biztosan nem viselt buggyos ruhákat, sem kendőt a kibaszorr hajfonatai felett. El sem tudtam hinni.

- Tom.
Elvigyorodott, és maga mögé biccentett.
- Nyitva volt a bejárati ajtó. Óvatosabbnak kéne lenned.
A szemeimet forgattam, és visszafordultam az ágyamhoz.
- Köszönöm, hogy így aggódsz. - morogtam, egy pillanatra ránézve. - Mit csinálsz itt?
Maga mögül előhúzott egy hatalmas szennyestartó táskát. A szemöldökét emelgette játékosan, és rámvigyorgott.
- Mosószervíz. - mondta, majd beljebb lépett, hogy a szekrényem mellé ledobja. - A cuccaimat is különleges módon kell mosni. Különválogattam a... Várj, mi a fasz?
Felnéztem, és láttam, hogy tátott szájjal bámul rám.
- Segíthetek?
Összeszűkített szemekkel nézett rám, és újabb lépést tett felém. Ugyanazzal a lendülettel én hátrébb léptem, ahogy a vészjelzőim villogni keztek. Tovább bámult engem. Alaposan végigmért, majd az arcomon akadt meg a szeme.
- Mi a szar van az arcodon?
Már kinyitottam a számat, hogy megkérdezzem mi a szart szívott, de aztán eszembe jutott, hogy tényleg használtam ma este kozmetikumokat.
- Oh. - horkantam fel, a szemeim forgatva, majd egy hajtincsemet a fülem mögé tűrtem. - Smink, te zseni.
- Azt látom, okostojás. - vágta rá. A szemeimről az arcomra, majd az ajkaimra vándorolt a tekintete. - Mi a fasznak van rajtad?
Felsóhajtottam, a kezemben lévő pólót pedig az ágyra dobtam.
- Mert nem itthon leszek ma este.
- Nem leszel itthon? - ismételte meg lassan, összevonva a szemöldökét. - Hova mész?
- Van hozzá közöd?
- Igen.
Szárazan felnevettem.
- Nem igazán. Egyáltalán nem tartozik rád.
Kinyújtotta a kazét, és erősen megragadta a karomat. Meglepetten kaptam fel a fejem, és ekkor láttam, hogy jóval közelebb áll hozzám, mint pár másodperccel korábban. Éreztem a parfümének és a bőrének az illatát, és tudatosan próbáltam eltépni a tekintetem az ajkairól. Erősebben szorította a karomat, majd megszólalt.
- Megint meg fogom kérdezni. - mondta, közben a lehelete forró hullámokban csapta meg az arcomat. - Hova mész?
Egy darabig még tartottam a szemkontaktust, aztán felsóhajtottam.
- Randira megyek.
A következő pillanatban az egész szoba megfagyott. A szemei meglepetten, zavartan, ijedten tágultak ki. Lassan változott az arckifejezése, a sötét szemöldökét pedig összevonta.
- Át akarsz baszni. - mondta végül, még hidegebb hangon, mint előtte. - Egy kibaszott randira mész?
- Igen. - mondtam határozottan, és megpróbáltam kirántani a karom a szorításából. - Oda. Most lennél kedves és elengednéd a karom? Nem hiszem, hogy jól nézne ki, ha kék-zöld foltokkal jelennék meg, ugye?
- Ki a fasz visz randira? - követelőzött továbbra is, rá se hederítve a kérésemre, hogy engedje el a karom. Még közelebb lépett, a sötét pólójának anyaga pedig hozzáért a felkaromhoz. Összeszorítottam a számat, jelezve, hogy nem fogok válaszolni, és szimplán a szemeibe bámultam. Láttam, hogy az orrlyukai kitágulnak. Oh, igen. Dühös volt.
- Válaszolj! - rázta meg a karomat durván. - Kivel mész?
A szemeimet forgattam, és próbáltam hűvös és összeszedett maradni. Nagyot nyeltem, és a fölre néztem, Tom cipőjére bámulva. Végül halkan szólaltam meg.
- Nate.
- Nate? - szisszent fel. - Ki a fasz az a Nate?
- Nem ismered. - vágtam rá, ismét a szemébe nézve. - De mi a francot számít? Utálsz engem, emlékszel?
Kinyitotta a száját, majd gyorsan vissza is csukta, és bólintott. Hűvös mosoly jelent meg az arcán, és a fejét kezdte csóválni.
- Igen, igazad van. - mondta. - Kibaszottul gyűlöllek. - morgott rám, még erősebben szorítva a karom. - De meg kell csinálnod a szennyesem.
Nagyot pislogtam.
Ezt komolyan mondta?
- Parancsolsz? Mi a faszt képzelsz magadról, ki vagy te?
- Tom Kaulitz. - válaszolta, a fogait csikorgatva, és még közelebb hajolva hozzám. - És te nem fogsz ma este sehova menni, mert te az én ruháimat fogod mosni.
- Francokat! - kiáltottam fel, és meglepő erővel rántottam ki a karom a szorításávól. - Nem fogok itthon maradni, hogy a ruháidat mossam, Tom!
- Azt fogod csinálni, amit mondok. - vicsorgott rám, a fehér fogait is kivillantva. - Az irányításom alatt állsz, emlékszel?
- Oh, menj a picsába. - nevettem hitetlenkedve, és őt félrelökve mentem vissza az ágyamra kiterített ruhákhoz. Útközben félre rúgtam a szennyestartóját, és magamban mosolyogva fogtam meg azt a fekete blúzt, amin már az eleje óta gondolkoztam. Ránéztem. A keze ökölbe volt szorítva. A mellkasa sebesen emelkedett fel-le. Oh, mérges volt. Imádtam. Édesen rámosolyogtam.
- Majd holnap megcsinálom, te kis édes.
A karjait összefonta a mellkasa felett. A légzése gyors és nehézkes volt. Megnyalta az ajkát, és hidegen bámult rám.
- Szóval, akkor ez az a buzi, akivel múltkor voltál?
- Nem buzi. - vágtam rá dühösen. - De igen, azzal a sráccal megyek, akivel múltkor ittam. - mondtam szinte kioktató stílusban, majd megálltam, hogy megfogjam azt a szoknyát, amit kiválasztottam. Ismét Tom felé fordultam. - És értékelném, ha nem buzinak neveznéd. Kedvel engem, tudod? És tudod mit, Tom? Én is kedvelem őt.
Tom annyira erősen szorította az állkapcsát, hogy azt hittem ott helyben el fog törni. Pár lépést felém tett, a fejét rázva, és a hosszú ujjával felém mutogatva.
- Nem, nem, nem. - nevetett gonoszan. - Tévedsz. Nem kedvel téged, te idióta. Meg akar baszni, igen, de nem kedvel téged.
Ledobtam a kezemben lévő ruhadarabokat, és mindkét kezemet a csípőmre tettem. Megint kezdett felforrni a vérem. Éreztem, hogy a mellette már jól ismert düh ismét szétárad bennem, és tudtam, hogy ez a kis hülye taktikája miatt van, amit addig fog húzni, amíg fel nem robbanok.
- Ki a fasznak képzeled magad? - kiabáltam rá. - Semmit nem tudsz róla, se rólam, szóval fogd be a kibaszott pofádat, Tom!
Megint felém lépett, kegyetlenül rám mosolyogva.
- Oh, dehogynem tudom milyen ő, Anna. Egy pasi, és minden pasi egy dolgot akar... Meg akar baszni, aztán ott hagyni. Mind ugyanolyanok.
Lehunytam a szemeim, és nagyot nyeltem.
Fogd be, fogd be, fogd be, fogd be, fogd be!
- Remélem észreveszi mibe vág bele. - folytatta, még közelebb lépve.
Fogd be, fogd be, fogd be, fogd be, fogd be!
Éreztem a leheletét az arcomon.
- Úgy értem, még nem is tudja, hogy egy szűz-
VÉGE.

A csattanás hangja még másodpercekkel később is visszhangzott a szobában. Ahogy kinyitottam a szemem, a számat tátva, megdöbbenve dolgoztam fel az agyamban, hogy mi is történt. Tom előttem állt, a fejét oldalrafordítva, a felém lévő orcája pedig lassan rózsaszín árnyalatba változott át. A tekintete még mindig kemény volt - most még talán több méreggel benne, mint előtte, az állkapcsa pedig ugyanolyan ijesztően meg volt feszítve. Lassan, nagyon lassan szembe fordította velem a fejét. A barna szemei hűvösek voltak, és dühösen bámultak az enyémbe. Kinyitotta a száját, és mély hangon megszólalt.

- Üss meg újra.
Zavartan pislogtam.
- M-mi?
Közelebb hajolt, kivillantva a fogait.
- Üss... meg. Újra.
A szemeibe néztem, a fejem ráztam.
- Nem.
- Csináld! - kiáltott rám, egyre mélyebb hangon. - Bassza meg, csináld. Üss meg.
- Nem.
Kegyetlenül elmosolyodott.
- Oh, gyerünk már. - kezdett provokálni. - Nem vagy rá képes? A kis szüzike nem tudja-

Elvesztettem. Egyszer már használta ezt ellenem, de másodszorra már túl sok volt. Elmondtam neki, és most úgy dörgölte az orrom alá, mintha valami kibaszott játék lettem volna csak, akit kedvére rángathat. Bántott.

Lendítettem a kezem, és ugyanazt az arcát most még erősebben ütöttem meg. A feje egy pillanatra ismét oldalra fordult, de csak egyetlen pillanatra.  Nehezen vette a levegőt, és ismét felém nézett. A szemeiben valami ijesztő, és számomra értelmezhetetlen csillogott, és pár másodperc múlva a testemet durván az ágyam melletti falhoz préselte. Az ujjaival erősen szorította a karjaim, a mellkasát hozzámszorította, és már épp nyitottam volna a számat, hogy rászoljak, hogy szálljon le rólam, de nem volt alkalmam.

Még mielőtt bármit is mondhattam volna, az ajkai már az enyémen voltak. Durván, kétségbeesetten kapaszkodtak belém, és nem kaptam levegőt. Sebesen csókolt meg, forró és puha ajkakkal, és 3 teljes másodpercbe tartott csak az ellenállás, az agyam egyből azt üvöltötte, hogy csókoljak vissza. Végül az én ajkaim is elkezdtek az övéi felé mozogni, és egy mélyről jövő nyögés hagyta el a torkát, ahogy még közlebb préselte magát hozzám. Az egyik keze elengedte a karomat, hogy a nyakamhoz emelje, a hosszú ujjait pedig a hajamba csúsztatta. Szinte egy pillanat sem telt el, amíg az ajkaink újra és újra összeütköztek, aztán már vége is lett. Gyorsan elhúzódott, szaporán és nehezen lélegezve, és csukva volt a szeme. Végül, a kicsit már rózsaszín ajkai kinyíltak.

- Bassza meg... - suttogta. Elengedte a karom, és hátrálni kezdett, a fejét rázva. - Bassza meg, bassza meg, bassza meg...

Elfordult tőlem, és a kezeit a fejéhez szorította. Mély levegőt vett, és felém fordult. Remegtem a fal mellett állva, és tágra nyílt szemekkel néztem rá. Égető intenzitással bámultunk egymásra, majd ezt a pillanatot is ő szakította meg. A padlóra nézett, aztán vissza rám.

- Jó szórakozást a randidhoz.

És ezzel elment, bevágva maga mögött az ajtót.

Még mindig a fal mellett álltam, remegve, az agyamban pedig forogtak a kerekek.

Mi a szar történt?!

A szennyestartóra néztem, aztán az ágyamra dobott ruhákra, a szemeim pedig összeszorítottam. A karom szörnyen égett Tom ujjaitól, ahogy odanyúltam megdörzsölni. Nagyot nyeltem.

Az ajkaim még jobban égtek.